2. Humen Film Festival
-

Megosztom

2. Humen Film Festival

2017. szeptember 14–17. között a Humen Media Hungary második alkalommal rendezi meg a Humen Film Festivalt a budapesti Művész Moziban. A fesztivál egyik célja, hogy a hazai LMBTQI és a melegbarát közösségek körében évek óta sikeres, több ezres példányszámú, ingyenesen elérhető Humen Magazin mozgókép formájában is láthatóvá tegye értékeit és gondolkodását. Köszönhetően annak, hogy a közösséget a hazai vállalati szektor kezdi megismerni és felismerni mint célközönséget, az eseménynek idén jóval több támogatója van, mint a megelőző évben. A fesztivál ideje alatt beszélgetéseken is részt vehetnek az érdeklődők, többek között a meleg szerepekről Józan László, Hajnal János és Szabó Iván beszélgetnek, majd a HIV és AIDS prevencióról szakértők, egy az arcát nyilvánosan vállaló illető és Petróczy Zoltán (Lady Dömper) tárgyalják ki a témát.

A Humen Film Festival célja az is, hogy a vetítésre kerülő alkotásokon keresztül mutassa be az LMBTQI közösség hétköznapi életét, és különböző témaköröket és élethelyzeteket feldolgozva egy optimista, bizakodó személetet tükrözzön, ezért a rendezvény középpontjában az életigenlés és a pozitív események állnak.

A 2017-es fesztivál a nagy költségvetésű, közönségsiker darabokra fókuszál, amik hazájukban elnyerték a kritikusok és a nézők tetszését is. A programban így megtalálható német és ír ifjúsági film, dél-koreai történelmi királydráma és svéd életrajzi film is. A független filmgyártást egy argentin és egy francia romantikus darab képviseli – ez utóbbi a 2016-os Berlinale győztese volt LMBTQI-kategóriában. A vetítésre kerülő filmek eredeti nyelven, magyar felirattal láthatók.

A fesztivál egyik kiemelkedő alkotása a Tom of Finland, melyet Dome Karukoski rendezett. „Finnország egyik leghíresebb alakja még művésznevében is hazáját idézi. A Tom of Finland néven alkotó Touko Valio Laaksonen (1920-1991) ikonikus figurája a queer kultúrának. Több mint négy évtizedes pályafutása alatt körülbelül 3500 rajzot készített, szereplői pedig rendre hipermaszkulin férfiak. A művészettörténészek ma már a homoerotikus képzőművészet legmeghatározóbb alakjaként tartják számon, pedig 19 éves korában csak saját szórakoztatására kezdett rajzolni. A második világháborúban is szolgáló Laaksonennek karrierje során a cenzúrával is meg kellett küzdenie, mire a meleg mainstream csúcsára érve saját kiadót hozhatott létre műveinek. Életéről most az egyik legsikeresebb finn rendező, a csak kasszasikereket jegyző Dome Karukoski készített egészestés mozifilmet.”

Erdei Zsolt, a Humen Media Group alapítója így fogalmaz a fesztivállal kapcsolatban: „A Humen Magazin mottóját, miszerint a lap »nem egy magazin melegeknek, hanem egy melegmagazin mindenkinek«, a nagyközönségnek szánt eseményeinknél is igyekszünk hangsúlyozni. Ebből kiindulva született meg a Humen Film Festival idei szlogjenje is, ami szerint a Humen Film Festival nem egy filmfesztivál melegeknek, hanem egy meleg filmfesztivál mindenkinek.”

Érdekesség, hogy a nyitó film után, szeptember 14-én az érdeklődők egy beszélgetésen vehetnek részt, melynek témája a meleg szerepek megformálása a filmvásznon és a színházban. A beszélgetés résztvevői között megtalálható Józan László és Hajnal János színművészek és a formabontó, Viharsarok című film forgatókönyvírója Szabó Iván. Szeptember 15-én a Théo és Hugo film előtt HIV és AIDS témájú beszélgetés lesz, melyen neves orvosok, továbbá egy nevét és arcát nyíltan vállaló HIV pozitív fiú is megszólal majd. Ezt a beszélgetést Petróczy Zoltán (Lady Dömper) vezeti.

PROGRAM

szeptember 14. 20.00 Vörös ördög (Handsome Evil, 2016, ír)
szeptember 15. 18.45 Ártér(Esteros, 2016, argentin)
szeptember 15. 20.30 Théo és Hugo (Théo et Hugo le méme bateau, 2016, francia)
szeptember 16. 18.15 A világ közepe (Die Mitte Der Welt, 2016, német)
szeptember 16. 20.30 Egy fagyott virág (Ssanghwajeom, 2008, dél-koreai)
szeptember 17. 20.00 Tom of Finland (Tom of Finland, 2017, finn)