Az Artmozik Éjszakája idén, első alkalommal, Budapest három vezető art mozijában, a MŰVÉSZ, PUSKIN és TOLDI mozikban kerül megrendezésre. Érdemes lesz ellátogatni e mozik valamelyikébe, vagy akár mindháromba, hiszen a három art mozi szokásukhoz híven olyan filmeket válogatott össze, melyek az idei év filmkínálatának legjavát adják.
Ezen az éjszakán elegendő lesz egy karszalag ahhoz, hogy bármely moziban bármely filmet, akár több filmet is megnézhessünk.
Hírek
Elkészült a Mozinet-Művész Filmnapok előzetese, itt nézhetitek meg!
Ahogy arról már korábban hírt adtunk, augusztus 3-6. között a Mozinet filmjeiből szemezgetünk....
A Mozinet tavaly először rendezett minifesztivált, amelyen a mozikban már nem látható művészfilmek szerepeltek. A 10 alkotás legtöbbje Cannes-ban, Berlinben, Locarnóban vagy Velencében nyert díjat és volt, amelyiket a legjobb külföldi film Oscar-díjára jelöltek. A hosszú hétvége alatt több vetítésre már előre elkeltek a jegyek, az átlagos kihasználtság 60%-os volt, ami kiemelkedően jó eredménynek számít.
Gondoltunk egy merészet, és augusztus 3-6 között a Mozinettel közösen filmnapokat szervezünk - a legnagyobb nemzetközi fesztiválok nyerteseiből.
A korábbi sikerek mellett a kínálatban angol felirattal ellátott magyar művészfilmek és egy premier előtt látható francia romantikus vígjáték is szerepel.
Bővebbi információk később....
A hétvégi premier előtti vetítések után csütörtöktől "hivatalosan" is a Művész műsorán a Kínai elvitelre - főszerepben azzal a Ricardo Darínnal, akit a Kilenc királynő-beli alakításáért az Argentin Filmkritikusok Szövetsége 2001-ben az év színészének választott.
Ha a hétvégén lemaradtál a 3 perces rövidfilmekről, akkor szombaton (június 30-án) és vasárnap (július 1-jén) még megnézheted őket - utoljára. A két blokkot ismét 19 és 20 órai kezdettel vetítjük. Jegyár blokkonként 1000 Ft.
Hétfőtől péntekig 13 órától, szombat - vasárnap már 11 órától várunk Benneteket a filmjeinkkel - és ez nem csak most, hanem minden héten igaz.
A Chaplin terem ezentúl akadálymentesen megközelíthető - így az előadásai már kerekesszékkel is látogathatóak.
Amit a héten (június 7-13) a Chaplinben kínálunk:
Holdfény királyság - 13:30, 17:30, 19:30, 21:30 (szombat-vasárnap 11:30 is)
Nathalie második élete - 15:30
Ahogy arról már korábban beszámoltunk, május 27-én – Gyermeknapon – 11 órától egy lengyel mesefilmekből álló válogatást tekinthettek meg a Művész moziban. A vetítés ingyenes, de a belépés kizárólag a mozi pénztárában átvehető kuponokkal látogatható Kuponok már igényelhetőek a helyszínen - kérjétek őket minél hamarabb, nehogy lemaradjatok a vetítésről!
A Budapest Film Zrt. „Életrevalók” címmel gyermeknap előtti ingyenes mozihetet szervez rászoruló budapesti gyerekek számára 2012. május 21. és 27. között a Corvin, Művész, Puskin és Toldi mozikban.
Elindult a jegyelővétel május 17-i programunkra! Hogy miről is van szó? Május 17-én a Művész moziban 19:30-tól a PrEvolution táncelőadását, majd a 2 nap New Yorkban című filmet nézhetitek meg - mindezt összesen 1700 Ft-ért...
Továbbra is a Művész műsorán a Szabó Magda regényéből készült Az ajtó - nem csak magyarul, de hétközben angol nyelven is.... felrat nélkül.... Hétfőtől szerdáig 16:30-tól.