A 90-es évek elején tömegével hagyták el a nők Moldovát, hogy gondoskodhassanak családjukról. Mivel nem tudtak hazalátogatni, különös módon tartották a kapcsolatot szeretteikkel: hatalmas kartondobozokat küldözgettek nekik, tele olyan ajándékokkal és ételekkel, amelyekről Moldovában akkoriban csak álmodozni lehetett. Gyerekeik cserébe videófelvételeket küldtek nekik. Ezek a cserék számos családban rituálévá alakultak. A videókamerák és az ajándékok lehetővé tették anyák és gyermekeik számára, hogy a távolság ellenére bepillanthassanak egymás életébe. Otilia Babara ezeknek a személyes archívumoknak a segítségével mutatja be a családi kapcsolatok törékenységét anyák és lányaik egy olyan generációjánál, akiknek a túlélés érdekében el kellett válniuk egymástól. Egyúttal helyzetképet fest egy volt szocialista országról, amely a történelem válaszútján rekedt. Egy olyan országról, ahol akaratlanul is a nők lettek azok, akik átléptek a szocializmusból a kapitalizmusba.

In the early 1990’s, women left Moldova in large numbers to provide for their families. Unable to return home, they found a peculiar way to stay in touch: sending large cardboard boxes filled with gifts and food that could only be dreamt of in those days. In return, their children would send videotapes. This exchange became a ritual for thousands of families. Video cameras and presents allowed these mothers and children to give each other glimpses into their realities. Through these intimate private archives, Otilia Babara depicts the fragility of family bonds strained by distance that a generation of mothers and daughters were forced to endure to survive. While doing so, she portrays a post-soviet country caught in the crossroads of history; a country whose women were unwittingly put in charge of making the transition from communism to capitalism.