Szemrevaló 2018
-

Megosztom

Szemrevaló 2018

Szeptember 27. és október 7. között rendezik meg idén a budapesti Művész moziban a SZEMREVALÓ│SEHENSWERT FILMFESZTIVÁLT. A Goethe Intézet, az Osztrák Kulturális Fórum és a Svájci Nagykövetség közös rendezvénye immár hetedik alkalommal hozza el a német nyelvterület új filmjeinek legjavát, eredeti nyelven, magyar felirattal. 5 tematikus blokkban – Folyamatos múlt, Nő és férfi, Csak azért is, Kié a hatalom és Rövidfilmek - 17 filmet vetítenek. A fesztivál nyitófilmje Lars Kraume rendezésében a magyar vonatkozású, valós eseményeket feldolgozó Néma forradalom lesz. Egy kisebb válogatást bemutatva Szegeden, Debrecenben és Pécsett is lesz SZEMREVALÓ!

Szeptember 27-én 19 órakor a Művész moziban az idei Müncheni Filmfesztiválon Békedíjjal és rendezői díjjal méltatott, valós eseményeket feldolgozó Néma forradalom nyitja az idei SZEMREVALÓT - a film a nagysikerű Az állam Fritz Bauer ellen című film rendezőjének új alkotása. Két NDK-s gimnazista ráveszi az egész osztályt, hogy egyperces néma csenddel fejezzék ki szolidaritásukat az 56-os magyar forradalom iránt. Az ügy a Stasi fülébe jut, és komoly vihart kavar. A Folyamatos múlt elnevezésű blokkban vetítik még Az ifjú Karl Marx (Der junge Karl Marx) című filmet, mely a nagy gondolkodó Friedrich Engels-szel való barátságát és azt az eltökélt elméleti küzdelmet ábrázolja, ahogy gyökeresen meg akarták változtatni a világot. A Hitler Hollywoodja (Hitlers Hollywood) című dokumentumfilmből megtudjuk, Hitler uralma alatt kereken 1000 játékfilmet forgattak Németországban, melyekkel a közönség álmait és érzéseit akarták kiszolgálni és egyúttal manipulálni. A Tranzit a 40-es évek elején játszódik. Georg felveszi egy nemrég elhunyt író, Weidel identitását, majd Marseille-ben találkozik Weidel feleségével, aki még nem tud férje haláláról. A Murer – Egy per anatómiája (Murer – Anatomie eines Prozesses) című alkotásban Franz Murert 1963-ban bíróság elé állítják a II. világháború alatt elkövetett bűntetteiért, ám a hatalom központjaiban szemet akarnak hunyni…

A Nő és férfi válogatásban a tavalyi Svájci Filmdíjon a legjobb forgatókönyv, a legjobb színésznő és a legjobb mellékszereplő díját is elnyert A nőkért a svájci nők szavazati jogáért indított mozgalom alakulását mutatja be, az Anna Fucking Molnar című romantikus vígjátékban egy szeretetszomjas színésznő igyekszik kivívni helyét a színházi és filmes világban, a 303 pedig egy lendületes road trip Nyugat-Európán át, elvágyódóknak és megérkezni akaróknak.

A Csak azért is blokk filmjei közül A lehetséges világok legjobbika (Die beste aller Welten) Adrian Goiginger osztrák rendező saját gyerekkori élményein alapul - a hétéves Adrian és kábítószerfüggő anyja közötti bensőséges kapcsolatról szól. A számos díjat nyert Mademoiselle Paradis a vak, majd látását egy időre visszanyert csodagyerek, Maria Theresia von Paradis zeneszerző-zongorista életét tárja a néző elé. A Kékről álmodom (Blue My Mind) című film - mely idén a Svájci Filmdíjon elnyerte a legjobb film, a legjobb forgatókönyv és a legjobb női főszereplő díját is - a coming-of-age, a dráma és a fantasy műfaját ötvözi. A Szimpli (Simpel) című alkotásban anyjuk halála után Ben és szellemi fogyatékos testvére egy lopott rendőrautóban nekivágnak egy kalandos útnak, a Spuri (Flitzer) című hamisítatlan feelgood-bohózatban pedig az irodalom, a sportfogadás és a szerelem találnak közös metszetet.  

A Kié a hatalom válogatásban A negyedik hatalmi ág (Die vierte Gewalt) sokkolóan szembesít azzal, hogy az internet mi mindent változtatott meg az újságírásban. A Lux – A fény harcosa (Lux – Krieger des Lichts) egy filmes csapat Lux, a „Real Life Superhero” egy jobb világért folytatott, mindennapi küzdelmét követi nyomon, de azt is ábrázolja, hogyan bonyolódnak végül egy olyan média-fikcióba, aminek semmi köze sincs az eredeti szándékhoz. A Csak Isten ítélhet (Nur Gott kann mich richten) című gengszterdrámában Ricky frissen szabadult a börtönből. Régi haverja azonnal rá akarja venni egy utolsó közös balhéra, ám színre lép Diana, a rendőrnő… Végül a több díjjal is méltatott Zsaruk (Cops) című filmben Christoph egy bevetés alkalmával jogosnak vélt önvédelemből lelő egy férfit. Miközben egyre súlyosabb poszttraumás teljesítményzavaroktól szenved, kifelé kétségbeesetten igyekszik őrizni az „erős férfi” látszatát.

Idén először egy svájci rövidfilm-válogatás is gazdagítja a programot. A nő és a gyorsvonat főszereplője az immár 71 éves Jane Birkin. Az Arccal Mekka felé című alkotásban egy szíriai menekült egy svájci községben Mekka felé szeretné eltemetni elhunyt feleségét, a Latorban pedig  egy idős házaspár házába ismeretlen vendég lép be…

www.szemrevalofesztival.hu

Aktualitások a Facebookon: facebook.com/szemrevalo

Program:

Szeptember 27. csütörtök

19:00 - A Néma forradalom

Szeptember 28. péntek

18:00 - Spuri
18.30 - Tranzit
20.15 - Szimpli
20.30 - Csak Isten ítélhet

Szeptember 29. szombat

18:00 - Mademoiselle Paradis
18:30 - Hitler Hollywoodja
20:15 - Kékről álmodom (Vendégünk az operatőr, Gabriel Lobos)
20:30 - Anna Fucking Molnar

Szeptember 30. vasárnap

18:00 - Lux, a fény harcosa
18:30 - Mademoiselle Paradis
20:15 - Spuri
20:30 - Az ifjú Karl Marx

Október 1. hétfő

19:00 - Murer – Egy per anatómiája (Vendégünk Ferdinand Trauttmansdorff, az Andrássy Egyetem Diplomácia Tanszékének vezetője)

Október 2. kedd

18:00 - Anna Fucking Molnar
18:30 - A negyedik hatalmi ág (Vendégünk a rendező, Dieter Fahrer)
20:15 - Csak Isten ítélhet

Október 3. szerda

18:00 - Az ifjú Karl Marx
18:30 - A Néma forradalom
20:15 - A lehetséges világok legjobbika (vendégünk a rendező, Adrian Goiginger, és a producer, Wolfgang Ritzberger)
20:45 - Svájci rövidfilmek

Október 4. csütörtök

18:00 - Kékről álmodom
18:30 - Lux, a fény harcosa
20:00 - 303 (Vendégünk a főszereplő, Anton Spieker)
20:30 - A nőkért

Október 5. péntek

18:30 - Svájci rövidfilmek
19:00 - Zsaruk (Vendégünk a rendező, Stefan A. Lukacs)

Október 6. szombat

18:00 - A lehetséges világok legjobbika
18:30 - Hitler Hollywoodja
20:00 - 303
20:30 - Murer – Egy per anatómiája

Október 7. vasárnap

18:00 - A nőkért
18:30  - Zsaruk
20:15 - Tranzit
20:30 - Szimpli

Jegyár: 1200 HUF
Kedvezményes jegyár: 4 jegy egy időben történő megváltása esetén: 4400 HUF
Más kedvezmények nem érvényesek.
Jegyelővétel szeptember 20-tól.