3. Humen Fesztivál
-

Megosztom

3. Humen Fesztivál

Összművészeti nyitottság és elfogadás
Érkezik a 3. Humen Fesztivál

2018. szeptember 12–16. között új felállásban, kibővült tartalommal érkezik a Humen Fesztivál. A korábbi évek filmfesztiválját idén színházi és táncelőadások és egy pop-up kiállítás színesítik. A fesztivál szervezője, a Humen Media Hungary az egyetlen, ingyenesen hozzáférhető LMBTQ médiumot, a Humen Magazint kiadó cégcsoport fontosnak tartja, hogy a minőségi meleg kultúrát megmutassa a nyitott és érdeklődő hazai és nemzetközi közönségnek. Az esemény idején szignifikáns társadalmi folyamatokkal foglalkozó kerekasztal-beszélgetésekre is sor kerül.

Filmvetítések

A Humen Fesztivál a kezdetekben filmfesztiválként mutatkozott be a Művész moziban; a 2017-es esemény a művészmozi-hálózat három legjobb fesztiválja között volt. 2018-ban 6 nemzetközi sikerfilmet láthatnak az érdeklődők. Szeptember 13-án vetítik Mikko Mäkelä finn rendező Egy pillanat a nádasban című romantikus filmjét, amely a 2017-es BFI Londoni Filmfesztiválon debütált. Szeptember 14-én két filmmel is készülnek a szervezők. Az Álomhajó című német dokumentumfilm Tristan Ferland Milewski rendezésében a tavalyi Berlinalén mutatkozott be, majd a Súlyos színek című brazil dráma látható, amely a legjobb LMBTQ témájú filmnek járó Teddy-díjat kapta az idei Berlinalén. Szeptember 15-én a Mario a foci előítéletes világáról mesél, amelyben nyíltan melegnek lenni egyáltalán nem ajánlott; a svájci romantikus drámát egy holland film, a Csak barátok követi. Szeptember 16-án a Sundance Filmfesztivál fődíját elnyerő amerikai dráma, a Cameron Post rossz nevelése zárja a sort.
A filmvetítésekre augusztus 30-tól kaphatók jegyek a Művész mozi weboldalán

Program:

2018. 09. 13.
20.00 - Egy pillanat a nádasban (Tämä hetki kaislikossa)

2018. 09. 14.
18.15 - Álomhajó (Dream Boat)
20.15 - Súlyos színek (Tinta Bruta)

2018. 09. 15.
18.00 - Mario (Mario)
20.45 - Csak barátok (Gewoon Vrienden)

2018. 09. 16.
20.00 - Cameron Post rossz nevelése (The Miseducation of Cameron Post)

Kerekasztal-beszélgetések

Szeptember 14-én a Súlyos színek című brazil dráma előtt meghívott vendégek azt elemzik majd, hogyan hat az online exhibicionizmus a fiatalok védekezési szokásaira. Szeptember 15-én a Mario című film előtt a sport és a homofóbia kapcsolatáról beszélget Sipka Dávid nyíltan meleg testépítő és influencer, Várhelyi Enikő, az Atlasz Sportegyesület képviselője, és Török Benjamin ultrafutó, aki a napokban véget ért 10. Gay Games nemzetközi LMBTQ sporteseményen ezüstérmet szerzett a férfi maratoni futásban.

Színház

Az Orlai Produkciós Iroda már évek óta bizonyítja darabválasztásaival magas fokú szociális érzékenységét. Ilyen előadás a Leszámolás velem is, amely 2017 tavasza óta látható a Jurányi Inkubátorházban Nagy Dániel Viktor színművész előadásában. A darab a 2018-as MOST Feszten elnyerte a Közönségzsűri díját, amely hatalmas elismerés mind a művésznek, mind pedig a darabnak, amely egy melegségével vívódó gyermek életéről szól. Ezt az előadást szeptember 15-én láthatja a közönség.

A Rózsavölgyi Szalon a 2018/19-es évad első premierét adta a Humen Fesztivál programjába. Mark St. Germain Táncórák című előadásában Ullmann Mónika és Józan László az autizmus világába enged betekintést. A fesztivál idején szeptember 14-én és 16-án látható az előadás.

Tánc

A Trafóban szeptember 14-én és 15-én a Time Takes The Time Time Takes című táncelőadás során egy izgalmas utazáson vehetünk részt időben és térben. Guy Nader és Maria Campos spanyol-libanoni alkotópárost a magyar közönség a Duda Éva társulat táncosaival készített Mesh című előadásból már jól ismerheti. A táncosok közötti párbeszéd ebben a koreográfiában is repetitív mozdulatokra és ingamozgásra épül fel. A lengő mozdulatok különféle találkozásokká állnak össze, amelyek egy képzeletbeli perpetuum mobile irányába fejlődnek.

Kiállítás

Szeptember 12-én egy különleges, egynapos pop-up kiállítással lepik meg a szervezők a témára érzékeny érdeklődőket. A Humen Bodies című tárlaton több fiatal alkotó munkái lesznek láthatók Budapest egy izgalmas kiállítóterében, amelyről az esemény előtti héten árulnak majd el a szervezők további részleteket.

„Amikor hét évvel ezelőtt elindult a Humen Magazin, nagyon fontos volt, hogy ne csak egy magazint adjunk ki minden hónapban, hanem legyen küldetésünk és társadalmi felelősségvállalásunk is, és ez a párbeszéd létrehozása a melegek és nem melegek között – ezáltal elősegítve az LMBTQ emberek elfogadását. Ez a hitvallás ihlette a szlogenünket is, ami szerint a Humen Magazin nem egy magazin melegeknek, hanem egy melegmagazin mindenkinek.

Nagyon fontos, hogy mindez ne csak a nyomtatott magazinjainkban, online felületeinken érvényesüljön, hanem a rendezvényeinken is, ahol a legfontosabb elv, hogy a címkéit mindenki a ruhatárban hagyja. Így Budapest legújabb LMBTQ kulturális fesztiválja nem egy kulturális fesztivál melegeknek, hanem egy meleg kulturális fesztivál mindenkinek” – mondta Erdei Zsolt, a Humen Media Group ügyvezetője.

3. Humen Fesztivál