Dunatáj 30: Yiddish Blues

Megosztom

Bővebben a filmről

Rövid ismertető:
Jávori Fegya, a Budapest Klezmer Band vezetője vallja:
„Ahhoz, hogy valaki jól játsszon klezmer zenét, nem kell zsidó származásúnak lennie. A zenekarunkban mindenféle vallású ember van, de a lényeg, hogy ők mind kiváló zenészek és szeretik, amit csinálnak”

A zenés dokumentumfilm stábja hosszabb időn át követte a zenekart.

A „Yiddish Blues” a külföldi mozikban is nagy sikerrel szerepelt.

Szinopszis:

A Budapest Klezmer Band 2001 májusában CD felvételt készít a Liszt Ferenc Kamarazenekarral közösen a Magyar Rádió hármas stúdiójában. A Jávori Ferenc, Fegya által komponált Klezmer Suite-et játsszák a zenészek. A Klezmer Band a CD kiadásával ünnepli fennállásának 10 éves évfordulóját. Itt kezdődik a film. Mindannyian kitűnő zenészek, egymásért, a zenekarért, a zene öröméért játszanak együtt. A forgatások a Magyar Rádióban kezdődtek, és 2004 májusában fejeződtek be. Három év alatt számtalan helyszínen és szituációban volt velük együtt a stáb, és ezalatt több, mint 60 óra felvétel készült. A kamera koncertről koncertre kísérte a csapatot. Eközben riportok, beszélgetések formális és informális szituációk rögzítésének végeláthatatlan sorozata kezdődött meg. "A Budapest Klezmer Band befogadta a stábot, szinte zenekari tagként viszonyultak hozzánk. Élmény volt velük lenni, hallgatni és látni őket munka közben és otthon. 2001.09.11. Az ideálisnak tűnő felszín alól feszültségek kerültek elő. Ezeknek az együttes számára sorsfordító konfliktusoknak a kipattanásánál és megoldódásánál is jelen volt a kamera. Mindeközben emberi sorsok, történetek tárultak fel, ezeknek a pontos rögzítése volt számunkra a legnagyobb és legszebb feladat." Így lettek egy zenés dokumentumfilmben a Budapest Klezmer Band tagjai olyan szereplők, akik az általuk megélt és megszenvedett igazságot hitelesen tudták felmutatni.

Szereplők: Jávori Ferenc, Gazda Bence, Kohán István, Tamás Gábor, Nagy Anna, Kiss Gábor, Végh Balázs, Bíró Eszter
Rendező: Nagy Ernő, Péterffy András
Operatőr: Nagy Ernő

Készítő országok