Észt hét 2015 // Művész mozi
-

Megosztom

Észt hét 2015

Idén is Észt filmek a Művész moziban, március 19-22 között, az alábbi filmekkel:

március 19., 19.00
KERESZTSZÉLBEN (Risttuules)
2014, észt játékfilm, 90’
rendező: Martti Helde, forgatókönyíró: Martti Helde, Liis Nimik, gyártó: Allfilm
észt nyelven, magyar felirattal
Tovább>>

Egy nép súlyos és máig eleven traumájának méltóságteljes és megindító mozgóképes feldolgozása.
Az elsőfilmes Martti Helde alkotását észt filmkritikusok a tavalyi év legjobb hazai filmjének választották, és a tallinni Sötét Éjszakák Filmfesztiválon is 3 díjat nyert.
1941. június 14-én hajnali 3-kor a Vöröshadsereg katonái megkezdték Észtország lakosságának erőszakos kitelepítését. Azokban a napokban a Baltikumból mintegy 40 000 embert hurcoltak el túlzsúfolt tehervagonokban Szibériába. A férfiakat börtöntáborokba, a nőket és a gyerekeket isten háta mögötti falvakba szállították, ahol éhezés, hideg és megaláztatások várták őket. A Keresztszélben egy férjétől elszakított fiatal nő és kislánya történetét meséli el. A naplóbejegyzéseken, leveleken és egyéb archív anyagokon alapuló fekete-fehér film különleges technikával készült: 13 kimerevített képből építkezik. Mintha az idő megállt volna azon a rettenetes éjszakán... A drámai erejű zenével és irodalmi szépségű szöveggel társuló sajátos látványvilág nehezen kitörölhető nyomot hagy a nézőben.
A vetítésen vendégünk a film főszereplője, LAURA PETERSON
A vetítés ingyenes, de csak helyjeggyel nézhető meg!

***

március 20., 19.00
NEM JÖVÖK VISSZA (Ma ei tule tagasi)
2014, észt-fehérorosz-finn-kazah-orosz játékfilm, 109’
rendező: Ilmar Raag, forgatókönyvíró: Jaroszlava Pulinovics, gyártó: CTB Film Company, Amrion, Helsinki-Filmi Oy, Kazakhfilm Studios, Belarusfilm
orosz nyelven, magyar felirattal
Tovább a jegyvásárláshoz>>

Nincs még egy olyan észt rendező, akinek 3 egymást követő Észt héten is új filmjét vetíthettük volna. Ilmar Raag azzal is kilóg a sorból, hogy makacsul kutatja a női lélek titkait. Az Egy hölgy Párizsban és a Kertu alkotója ismét női sorsokat visz filmvászonra – ezúttal az árvaházak világából.
Anja Byront tanít az egyetemen és közben viszonyt folytat egyik professzor kollégájával. Az állami gondozásban felnőtt fiatal nő arra vágyik, hogy szeressék, de ő maga képtelen szeretetet adni. A múltjával való találkozás egy szempillantás alatt felforgatja az életét. Bűncselekmény hamis vádja elől egy hajléktalan gyermekek számára fenntartott otthonban keres menedéket, ahol kislányos külseje miatt senkiben sem ébreszt gyanút. Ott találkozik a 13 éves Kristinával, és együtt szöknek meg az intézetből. A látszólag össze nem illő páros veszedelmes utazásra vállalkozik: autóstoppal akarják átszelni Oroszországot, hogy felkeressék Kristina Kazahsztánban élő nagymamáját. Szívszorító történet az élni akarásról, a barátságról és a család fontosságáról.

***

március 21., 16.00
ÚJ ÉSZT ANIMÁCIÓ
össz. 67’
eredeti nyelven, angol felirattal
Tovább>>

Az erdő túloldalán (Teisel pool metsa) rendező: Anu-Laura Tuttelberg, 2014, 10'00
Tündérmese telis-tele fénnyel, varázslattal és nosztalgiával. Egy agyagbaba életre kelti saját környezetét, és egy állandóan változó, nyugtalanítóan szürreális világban találja magát. A jeleneteket természetes fényben vették fel, melynek változásai még erőteljesebben érzékeltetik a filmben múló időt.

A legrosszabb, ami történhet (Must stsenaarium) rendező: Kristjan Holm, 14'40
A két cégvezető, Adolf és Rudolf hosszas tervezés és tárgyalások során megoldja a vállalkozásukat biztos csőddel fenyegető problémát. Néha nem kell több, mint egy jól olajozott fogaskerék, és minden működhet tovább a megszokott rendben.

Csillagok (Põhjatäht) rendező: Mattias Mälk, 2014, 14'13
Egy búvár felfedezi a tengeri és az égi csillagok végzetes kapcsolatát. Amikor egy éjjel a maffiafőnök észreveszi, hogy eltűnt az égről egy csillag, egyből a búvárt gyanúsítja. A maffiózó kedvese elcsábítja a búvárt, és elaltatja, hogy megtalálhassa az elveszett csillagot. Közben azonban ő maga is elalszik. Álmukban egymásba szeretnek, az égi csillagok kibillennek egyensúlyukból, a dühös tengeri csillagok pedig támadásba lendülnek...

A tudatalatti háza (Alateadvuse maja) rendező: Priit Tender, 2014, 10'41
A Féreghizlaló rendezőjének játékos, szellemes és szürreális animációs filmje a Kéményseprő álmaiba nyújt betekintést, a pszichoanalitikus álomfejtés hagyományát és a modernista tudatfolyam módszerét idézve fel bennünk. Az álmában a tengerparton sétáló Kéményseprő a Tudatalatti Házához ér, amely az Égő Nő tulajdona. Egy furcsa szimbólumokkal, átváltozásokkal teli, kiszámíthatatlan világba csöppen – egy egyszerre vonzó és fenyegető környezetbe, ahol nem érvényesek a fizika szabályai vagy az ésszerűség.


Apa (Papa)
rendező: Girlin-Basszovszkaja, 2014, 16'
Egy anya megpróbálja összetartani szétesőben lévő családját, de ez a másik fél erőfeszítései híján lehetetlennek bizonyul. A gyermek hiányolja a szeretetet, miközben próbál szeretni és megbízni egy emberben, aki talán soha sem létezett. Csak a képzelet marad és a remény, hogy mégis valós személy...

***

március 21., 18.00
A FÉREGHIZLALÓ NYOMÁBAN (Teekond Ussinuumajani)
2015, észt dokumentumfilm, 68’
észt, orosz és angol nyelven, magyar felirattal
rendező: Liivo Niglas, Priit Tender, gyártó: F-Seitse
+
A FÉREGHIZLALÓ (Ussinuumaja)
2012, észt animációs film, 15’
rendező: Priit Tender, gyártó: Eesti Joonisfilm
Tovább a jegyvásárláshoz>>

A sajátos antropológiai road-movie-ban az észt animációs rendező, Priit Tender nyomozásba kezd, mert nem hagyja nyugodni a Féreghizlaló című csukcs népmese, amely alapján éppen animációs filmet készít. A borzongató történetben egy fókavadász férgeket hizlal óriásira, hogy elveszejtse asszonyát. Priit szeretne minél közelebb jutni a szürreális mese értelméhez és gyökereihez, ezért Liivo Niglas antropológus társaságában felkerekedik Tallinnból, hogy London és Szentpétervár érintésével végül eljusson a világ végére, az Oroszország legtávolabbi csücskében található Csukcsföldre. Útjukat izgalmas találkozások kísérik: pétervári egyetemi tanárokkal, jólfésült brit animációs hallgatókkal, szégyenlősen éneklő csukcs nénikkel hozza össze őket a sors. Próbálják felkutatni a Féreghizlaló nyomait, és megérteni azt a világot, amelyben ilyen különös narratíva születhetett. A filmben olyan aktuális kérdések is a felvetődnek, mint a hagyomány, a babona, a természet és a modern ember kapcsolata.
A dokumentumfilm után levetítjük a 2012-ben készült animációt.

***

március 22., 20.00
CSERESZNYÉS DOHÁNY (Kirsitubakas)
2014, észt játékfilm, 96’
rendező és forgatókönyvíró: Katrin Maimik, Andres Maimik, gyártó: Kuukulgur
észt nyelven, magyar felirattal
Tovább a jegyvásárláshoz>>

A Cseresznyés dohány főszereplője egy kisvárosi tizenéves, az egyfolytában rettenetesen unatkozó Laura. Az anyja az idegeire megy, a korabeli srácok tök hülyék, minden szórakozást dedósnak talál. Egy napon élettel teli barátnője magával cipeli őt egy mocsártúrára, melyet a családi problémái elől gyakran a természetbe menekülő középkorú Joosep vezet. A kirándulás nem indul valami fényesen: a zárkózott, flegma tinilány és a közvetlen férfi kapcsolata egyhamar feszültséggel telítődik. Ahogy telnek a napok, Laura önmaga számára is váratlanul felfedezi, hogy a Joosep sármja őt sem hagyja hidegen. A túra elkerülhetetlenül a végéhez közeledik, és a lánynak számot kell vetnie érzéseivel: az idősebb férfi iránti vonzalma csak egy közjáték a nővé válás rögös útján, vagy az első szerelmet éli át?
A Cseresznyés dohány veszedelmes film – aki eddig nem szeretett bele az észt mocsarakba és felhőkbe, most aligha ússza meg. Pattogó tábortűz a fenyőerdőben, mocsártóra ereszkedő köd, áfonyától maszatos arcok – kell-e ennél több a hamisítatlan észt hangulathoz?
A budapesti vetítésen vendégünk a film egyik rendezője, Andres Maimik.

***

március 22., 16.00
PRIIT ÉS OLGA PÄRN RETROSPEKTÍV
dialógus nélkül, 18 éven felülieknek!
A világhírű észt animációs guru és felesége számtalan fesztiváldíjjal jutalmazott közös alkotásai.
Tovább a jegyvásárláshoz>>

Fekete plafon 1. rész (Must lagi episood, Észtország, 2007, 5')
A 2007-ben megjelent animációs antológia epizódjainak rendezői egy-egy általuk választott verset álmodtak vászonra. A Pärn páros a 20. század egyik legjelentősebb észt költője, Juhan Viiding versét animálták.
Az Élet Gabriella Ferri nélkül (Elu ilma Gabriella Ferrita, Észtország, 2008, 43'45)
Drámai történet szerelemről, zárt ajtókról, egy arctalan betörőről, egy sérült gólyáról, egy eltűnt laptopról és a virtuális prostituáltként ténykedő O’Key nővérekről... A filmben nyoma sincs Gabriella Ferrinek, de a vége majdnem happy end.
Búvárok az esőben (Tuukrid vihmas, Észtország, 2010, 23'21)
A kora reggel hazatérő nő és a hajnalban munkába induló férfi csak egy búcsúcsók erejéig találkoznak. Egy nagy hajó süllyed lassan, de biztosan. A férfiak a munkájukat végzik, itt nincs helye a kapkodásnak, és csak egyszer lehet hibázni... Az eső vigasztalanul zuhog, közeleg az esti búcsúcsók ideje.
Pilóták hazafelé (Lendurid koduteel, Észtország/Kanada, 2014, 16')
A pilóták hazaútja hosszú és viszontagságos. Sivatagi forróság, jeges magashegyi orkán és szúnyogok gyötrik elcsigázott testüket, napjaik a reménytelenség jegyében telnek. De minden nappal után eljön az éj...

***

március 22., 18.00
EGYÜTT LÉLEGEZNI (Üheshingamine)
2013, amerikai-észt dokumentumfilm, 55’
rendező: James és Maureen Tusty, gyártó: Allfilm, Northern Light Prodcutions, Sky Film
észt és angol nyelven, magyar felirattal
Tovább a jegyvásárláshoz>>

A „laulupidu“ az észtek számára sokkal többet jelent egy nagyszabású kórusfesztiválnál. Az éneklés nem pusztán a művészi kifejezés egy formája, hanem nemzeti öntudatuk meghatározó és elidegeníthetetlen része is. A Dalosünnep közel 150 éves története során ugyanis már legalább kétszer segítette közelebb a balti országot a függetlenséghez. A Daloló forradalom rendezőinek második filmje egy kaliforniai kórus ifjú tagjainak szemszögéből mutatja be a Dalosünnep szépségét és jelentőségét. A fiatalok lelkiismeretesen tanulják az első ránézésre bizony nehéznek tűnő észt dalokat, hogy aztán a hónapokon át tartó felkészülést követően csatlakozzanak a tallinni Dalkosmezőn öt évente összegyűlő énekesek tízezreihez, és részeseivé váljanak egy semmihez sem fogható közösségi élménynek. A film archív felvételek segítségével végigvezet a Dalosünnepek történetén is, bemutatva a nemzeti ébredés idején, illetve a szovjet elnyomás alatt betöltött identitást erősítő szerepüket.

Észt hét 2015 // Művész mozi