ELINDULT A 19. LENGYEL FILMTAVASZ // XIX Polska Wiosna Filmowa na Węgrzech
-

Megosztom

ELINDULT A 19. LENGYEL FILMTAVASZ // XIX Polska Wiosna Filmowa na Węgrzech

A Budapesti Lengyel Intézet – a Lengyel Filmintézet támogatásával – a Budapest Film Zrt-vel közösen idén immár 19. alkalommal rendezi meg a legújabb lengyel filmeket bemutató Lengyel Filmtavaszt. A 2013. május 7 -14. között zajló rendezvénynek Budapesten a Művész mozi, Szombathelyen pedig a Savaria Filmszínház ad otthont.

Az idei válogatás rendkívül színes, magas színvonalú és minden igényt kielégít. Hagyományainkhoz híven az ismert és elismert alkotók mellett a debütáló nemzedék alkotásainak is helyet adtunk a fesztivál programjában. Ezt annál is nagyobb örömmel tettük, mivel az idei stratégiai partnerünk, a Lengyel Filmintézet, mindig is kiemelt figyelmet szentelt az új generációnak, támogatva annak munkáját. Ennek eredményeként a tavalyi évben szép számmal jelentek meg fiatal felfedezettek, olyan alkotók, akiknek a filmjeit megérdemelten díjazták mind lengyel, mind pedig külföldi fesztiválokon, és az otthoni közönség körében is nagy népszerűségnek örvendenek.

Az idei program különlegessége, hogy a nagyjátékfilmek mellett hat rövid játékfilm is vetítésre kerül: négy lengyel, a 30 perc elnevezésű program keretében készült alkotás, valamint két magyar film. A 30 perc programot a Studio Munka karolta fel, ezzel segítve a fiatal rendezőket első filmjük profeszionális körülmények között történő elkészítésében. A két fiatal magyar résztvevő pedig a Lengyel Filmtavasz idejére szervezett fiatal lengyel és magyar filmproducerek találkozóját jelképezi?, valamint újabb alkalmat jelent ezeknek a filmeknek a bemutatására.

A nyitó est sem lesz szokványos. A Film-remix című nem mindennapi zene–film kollázzsal kezdünk, amelynek lényege, hogy tökéletesen keverednek benne az élőben közvetített hangok, valamint a lengyel és a nemzetközi filmművészet képei. Az est második érdekessége a Heniek című fekete-fehér, film noir hangulatú független filmprodukció, amely az alkotók szenvedélyéből és elszántságából született, és meglepetésszerűen több lengyel és nemzetközi fesztiválon is remekelt. Egy film arról, hogy érdemes-e föláldozni pénzért a barátságot, hűséget, tisztességet, valamint arról, hogy valóban édes-e a bosszú.

De az igazi nagy produkciót a közönség május 8-án tekintheti meg. Ez a Hajtóvadászat, amely a Lengyel Játékfilm Fesztivál Ezüst Oroszlán díja és a Lengyel Filmakadémia tavaly bemutatott filmért kiosztott fődíja mellett elnyerte a legjobb operatőri munka, valamint a legjobb jelmez és hang díját is.

Április 20-án Marcin Krzysztalowicz filmje, a Hajtóvadászat megnyerte a krakkói Off Plus Camera Nemzetközi Filmfesztivál fődíját! A rangos elismerést, valamint a vele járó 100 ezer dollár és 1 millió złoty összeget először nyerte el lengyel film.

Nagyon érdekes filmes eseménynek ígérkezik Andrzej Jakimowski (Cselek) legújabb filmje, az Imagine, amely lengyel-portugál koprodukcióban készült. A film a vakok világába invitál, ahol – a főhős szerint – az értelem és a képzelet lehetővé teszi, hogy a vak ember is ügyesen mozogjon a térben és aktív életet éljen.

A tavalyi év nagy felfedezettje pedig nem más, mint Michał Urbaniak világhírű dzsesszzenész, aki hetven évesen sem habozott, és főszerepet vállalt Piotr Trzaskalski Apám biciklije c. filmjében. Az ismert zenész nem csak sikeresen oldotta meg a rá bízott feladatot, de humoros és intelligens alakításával a közönség tetszését is elnyerte.

Két – a középkorú nemzedékhez tartozó – rendező újabb filmjét is megtekintheti a magyar közönség. Jan Jakub Kolski (A Popielawy mozi története) az eddigiektől tökéletesen eltérő témát dolgozott fel. Filmjében egy titkos küldetéseket teljesítő egykori tiszt tér haza és próbál megbirkózni a régi traumákkal. Jerzy Domaradzki ellenben az Ötödik évszakban egy - manapság oly népszerű – ötven feletti emberekről szóló vígjátékban próbálja bemutatni, hogy mindig van esély a boldogságra és a mélyebb érzésekre két ember között. A filmben remek alakítást nyújtó Marian Dziedziel színész vendégünk lesz Budapesten is.

Láthatjuk még két debütáló rendezőnő filmjeit is, Nőnap, illetve Légy focista mindhalálig címmel. Maria Sadowska, akit eddig énekesnőként és zeneszerzőként ismertünk, a Nőnapban egy egyedülálló nő harcát mutaja be, aki szembe mer szállni a nagy kereskedelmi céggel. A film valós történetet dolgoz fel. A másik film – Légy focista mindhalálig – egy könnyedebb vigjáték, amelyben Anna Wieczur-Bluszcz a hetvenes és nyolcvanas évekhez tér vissza.

A XIX. Lengyel Filmtavasz programja

május 7. 
19.00   Film-remix
, 61' / Heniek       70'

május 8.
20.00
   Hajtóvadászat 88'         

május 9.
20.00
   Az ötödik évszak, 96'

május 10.
20.00
   Imagine, 105'

május 11.
18.15
   Apám biciklije 90'
20.00   Fiatalok – röviden:
            A sötét szobától nincs mit félni, 35'
            A hörcsög, 30'
           180/100, 25'

május 12.
18.15
   Nőnap, 90'
20.00   Fiatalok – röviden:
            Barátnők, 30'
            Orvosi szakvélemény, 24'
            Külalak, 27'

május 13. 
20.00
   Légy focista mindhalálig, 105'

május 14.
20.00
   Öld meg a hódot, 100'

------------------------------------------------------------------

XIX Polska Wiosna Filmowa na Węgrzech

7 – 14.05. 2013.

Polska Wiosna Filmowa to coroczna okazja do zaprezentowania najnowszych polskich filmów fabularnych, nie pokazywanych dotychczas na Węgrzech.

Obrazy pokazywane w tym roku to filmy, które były nagradzane na festiwalach i konkursach filmowych, których autorami są zarówno już znani i uznani reżyserzy, jak i debiutanci.

W programie znajdą się: „Obława” (r. M. Krzyształowicz), „Imagine” (r. A. Jakimowski), „Mój rower” (r. Piotr Trzaskalski), „Piąta pora roku” (r. Jerzy Domaradzki), „Dzień kobiet” (r. M. Sadowska), „Być jak Kazimierz Deyna” (r. A. Wieczur-Bluszcz), „Zabić bobra” (r. J. J. Kolski). Wydarzeniem otwarcia będzie koncert „Kina zremiksowanego” oraz pokaz niezależnej produkcji „Heniek” (r. E. Kowalewska, G. Madej).  Pokażemy także filmy krótkie zrealizowane w ramach projektu „30 minut”, ale swoje 30 minut będą miały także shorty węgierskie, które nie mają zbyt wiele okazji na pokazy kinowe, a razem z polskimi filmami będą stanowiły ilustrację do spotkanie młodych polskich i węgierskich producentów.
Gośćmi specjalnymi Wiosny Filmowej będą: Marian Dziędziel, Anna Wieczur-Bluszcz i Przemysław Bluszcz, Eryk Lubos.
Polska Wiosna Filmowa, która jest właściwie jedynym wydarzeniem, prezentującym polską kinematografię na Węgrzech, organizowana jest przez Instytut Polski w Budapeszcie we współpracy z instytucją filmową Budapest Film i dzięki pomocy polskich producentów prezentowanych filmów. Tegoroczna edycja jest współfinansowana przez Polski Instytut Sztuki Filmowej.

Dodatkowe informacje: www.polinst.hu