4. Mozinet Filmnapok
-

Megosztom

4. Mozinet Filmnapok

A legnagyobb nemzetközi fesztiválok kedvenceiből immár negyedik alkalommal szervez filmnapokat a Mozinet augusztus 21-25. között. Az idén ötnaposra bővült mustra budapesti helyszíne továbbra is a Művész mozi.

A kínálatban ezúttal is elsősorban olyan művek szerepelnek, melyek hiányoznak a mozik jelenlegi műsoráról, ugyanakkor a nézői visszajelzések alapján igény mutatkozik rájuk. Ezek közé tartozik két, többek között a legjobb film kategóriában Oscar-díjra jelölt remekmű (A messzi dél vadjai, Philomena – Határtalan szeretet), és az alkotók között olyan jól ismert nevek sorakoznak fel, mint Bernardo Bertolucci (Én és te) vagy éppen Sarah Polley (Apáim története).

Premier előtt vetítik az Oscar-díjas Volker Schlöndorff feszült történelmi filmjét, Az utolsó éjszaka Párizsbant. A film a huszadik századi európai történelem egyik legtitokzatosabb történetét meséli el: hogyan menekült meg Párizs és lakossága a teljes pusztulástól 1944-ben. 

A vetítések egységesen kedvezményes, 900 forintos helyárral látogathatók. Három vetítés után beszélgetést is szervez a Mozinet: a vasárnapi Az utolsó éjszaka Párizsban után Ungváry Krisztián tart előadást Budapest ostromáról, a Borgmanról a Prizma Filmművészeti Folyóirat munkatársai (Sepsi László és Jankovics Márton), a Frances Ha kapcsán pedig Sediánszky Nóra és Somorjai Enikő beszélgetnek. A vetítések előtt a jegyet váltók között a Művész mozi munkatársai a vetített film plakátjait sorsolják ki.

Jegyek augusztus 14-től kaphatók a moziban, illetve a muveszmozi.hu oldalon.

 

PROGRAM

augusztus 21. (csütörtök)

19.00 – Én és te  (16) ’96

21.00 – Az apáca  (16) ’112

augusztus 22. (péntek)

19.00 – Frances Ha  (16) ’86 (a vetítés után beszélgetés)

21.00 – A messzi dél vadjai  (12) ’93

 

augusztus 23. (szombat)

17.00 – Renoir  (12) ’111

19.00 – Borgman  (16) ’113 (a vetítés után beszéletés)

19.00 – Az utolsó éjszaka Párizsban  (12) ’88 – PREMIER ELŐTT

21.00 – Viva La Libertá – Éljen a szabadság!  (12) ’94

 

augusztus 24. (vasárnap)

17.00 – Lore  (16) ’109

19.00 – Philomena – Határtalan szeretet  (12) ’98

19.00 – Az utolsó éjszaka Párizsban  (12) ’88 – PREMIER ELŐTT

(a vetítés után előadást tart Ungváry Krisztián)

21.00 – Apáim története  (12) ’108

 

augusztus 25. (hétfő)

19.00 – Nővér  (12) ’100

21.00 – Templom a dombon  (16) ’112